SkillsHungary

 
 
 
 
 

 

Asbóth Sándor

Asbóth Sándor

(1811. december 18. Keszthely - 1868. január 21. Buenos Aires)

  • Angol (egyesek szerint: francia) eredetű evangélikus családból származott.
  • Apja: Asbóth János, akit 1801-től Keszthelyen gróf Festetics György alkalmazott: a Georgicon tanára (gazdászati tudományok), tiszttartója és igazgatója (1817-től), majd 1806-tól a gróf összes uradalmának is igazgatója.
  • Anyja: Járnay Mária.
  • Legismertebb testvére: Lajos (1803-1882), aki 1848/49-ben őrnagy, majd ezredes.
  • 1818-ig laktak Keszthelyen, amikor Zomborba költöztek.
  • 1830 körül Selmecbányára kerül a Műszaki Főiskolára (Akadémia), majd Pestre a Mérnöki Intézetbe, ahol 1834-ben kapja meg mérnöki diplomáját.
  • 1848-ig mérnökként és főmérnökként dolgozik Budán, Temesváron, Nagybecskereken. (Részt vett a Széchenyi irányításával folyó al-dunai szabályozási munkálatokban és a Lánchíd építésében is.)
  • 1848/49-ben honvéd mérnökkari százados (Vetter Antal vezérkari tábornok törzsénél): részt vesz a délvidéki harcokban - a komáromi vár erődítési igazgatója - Klapka György tábornok vezérkarában (I. hadtest) küzdi végig a téli és a tavaszi hadjáratot - őrnagy, majd alezredes - a hadügyminiszter, Klapka beosztottja, majd szárnysegédje - júniustól Kossuth megbízza a Kormányzó Elnöki Hivatal Katonai Osztályának vezetésével - Kossuth szárnysegédje.
  • Kossuth személyes kísérőjeként lépte át a török határt Világos után, s annak közvetlen környezetében tartózkodott a törökországi emigráció, majd az amerikai körút idején is.
  • 1851-től az Egyesült Államokban él. New York város főmérnökeként több középületet tervezett, illetve Kossuth megbízásából kisebb hadiüzemeket szervezett.
  • Az 1861-1865-ös amerikai polgárháborúban önkéntesként vesz részt az északiak oldalán (ezredes, majd 1862-től dandártábornok - vezérkari főnök, hadosztály - és katonai parancsnok - 1864 szeptemberében súlyosan megsebesült, 1865-ben tiszteletbeli generális altábornagy).

Asbóth Sándor

  • 1866. március: az Egyesült Államok argentínai nagykövetévé nevezik ki, 1867 októberétől pedig uruguayi nagykövet is.
  • Halála után Buenos Airesben a régi angol temetőben temették el.
  • 1990. október 23.: hamvait Washingtonba szállították, ahol az arlingtoni katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Asbóth Sándor sírjának egyik oldala   Asbóth Sándor sírjának másik oldala
 
Asbóth Sándor sírjának egyik oldala   Asbóth Sándor sírjának másik oldala
  • Keszthelyen a Kastély u. 5-ös számú házban (barokk intézői ház: szülőháza) van az emléktáblája.
  • 2001. július 1-vel vette fel iskolánk Asbóth Sándor nevét a 2001. június 22-én rendezett névadó ünepségen, emléktábla avatón.
USA katonai ataséja méltatja Asbóth Sándor életét   Asbóth Sándor emléktáblája iskolánkban
 
USA katonai attaséja méltatja Asbóth Sándor életét   Asbóth Sándor emléktáblája iskolánkban